• Megjelent Steamen a Jumurdzsák gyűrűje
  • Ez egy 2006-os point-and-klick kalandjáték
  • Eger városában játszódik

A Jumurdzsák gyűrűje című magyar point-and-click kalandjátékra talán már nem sokan emlékeznek, pedig a 2006-ban Private Moon Studios égisze alatt megjelent program élvezetes kis alkotás volt. Főleg azért, mert teljes egészében Magyarországon, egész pontosan Egerben játszódott, és számítógépes grafika helyett a helyszínen készült valódi felvételekkel és élő színészekkel operált. Ez még annak ellenére is különlegessé tette az angol keresztségben Yoomurjak’s Ringként ismert játékot, hogy egyik-másik színész játéka azért hagyott kívánnivalót maga után.

A sztori egy magyar származású, de az Egyesült Államokban élő újságíróról, Jonathan Huntról szól, aki magyar anyja halála után érkezik Egerbe, hogy felkutassa a dédapjával, Samuel Hunt-tal levelező Ábray Pál professzor leszármazottait. A prof azt állította eme 1800-as években írt levelekben, hogy egy időgépen dolgozik. A történet egyes pontjainak érdekessége, hogy Gárdonyi Géza Egri csillagok című klasszikusához is kapcsolódik, ahogy azt a játék címe is mutatja.

A program minden téren klasszikus point-and-click, vagyis a továbbjutáshoz mindenhol alaposan körbe kell néznünk, mindenre rá kell klikkelnünk, mindent be kell gyűjtenünk és mindenkit ki kell faggatnunk, hogy aztán megoldhassuk a fejtörőket. A Jumurdzsák gyűrűje során bejárhatjuk Eger legfőbb nevezetességeit, ami nem csoda, hiszen a játék eredetileg egy Eger önkormányzata által meghirdetett pályázat révén született meg, hogy így is népszerűsítsék Eger városát.

A Jumurdzsák gyűrűjéből 2011-ben azonos címmel egy könyv is megjelent, amit a játék vezető tervezője, Pierrot története alapján Szélesi Sándor írt meg. Ezt további két Hunt-regény követte.

A Jumurdzsák gyűrűje 2009-ben jutott el angol felirattal a nemzetközi piacra, akkor PC-n, aztán 2015-ben megjelent iOS-re. Mostantól pedig elérhető a Steamen Yoomurjak’s Ring címen, természetesen magyar hanggal (és angol felirattal), 9,99 euróért. Érdemes kipróbálni!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!