A Nyerd meg az életed (Squid Game) tipikusan az a sorozat, aminek az első évada kerek egészet alkotott volna, ha a készítők más lezárást szánnak neki, ám a kirobbanó sikert látva érthető, miért adott a Netflix zöld utat a második szezonnak, amelyben a rengeteg megpróbáltatáson átesett 456-os játékos (I Dzsongdzse) igyekezett pontot tenni a gyilkos játékok végére – természetesen sikertelenül, különben nem sok értelme lenne a folytatásnak. A június 27-én debütáló harmadik, egyben utolsó szezon pontosan itt fogja felvenni a történet fonalát, nemrégiben pedig az első kedvcsináló is megérkezett a dél-koreai dráma epilógusához, ami alapján egy cseppet sem lesz könnyedebb a hangvétel, mint az előző etapokban.
„Egy sikertelen lázadás, egy barát halála és egy titkos árulás. A Netflix legnépszerűbb sorozatának harmadik és egyben utolsó évada a második évad véres befejezésétől folytatja Gi-hun, azaz a 456-os játékos történetét, aki mélypontra került. De a játék senki kedvéért sem áll meg, ezért Gi-hun kénytelen lesz meghozni néhány fontos döntést, amint a többi túlélővel együtt minden eddiginél halálosabb játékokban kell részt vennie, amelyek mindenki elszántságát próbára teszik. Minden körben döntéseik egyre súlyosabb következményekkel járnak” – olvasható a fent megtekinthető teaser leírásában.
A videó szerencsére úgy lett összevágva, hogy ne derüljenek ki fontos dolgok a cselekményről, ugyanakkor képes legyen felfokozni a várakozást, így aztán kíváncsian várjuk, maradt-e még elegendő löket ebben a sztoriban – a kissé csalódást keltő második felvonás után azért vannak kétségeink. Ti visszatértek a befejezésre?
A borítóképek forrása: No Ju-han/Netflix