Történelmet írt Sero, hogy az első nagy versenyét, a Megyék Csatáját sikerült megnyernie, méghozzá a legfiatalabb indulóként. Ellenfele nem más volt, mint Gabinho, aki az első mérkőzésen még magabiztosan nyert, aztán már egy hosszabbításos, aranygólos diadallal kapaszkodott vissza Sero, végül egy látványos és nagy arányú győzelemmel az első helyet is megszerezte. A harmadik gólja pedig a torna egyik legpimaszabb, egyben legszebb és legzseniálisabb találata volt.

mcsfifaserointerju.jpg

A fiatal zseni mesélt nekünk a felkészülésről, arról, hogy milyen módon indul neki egy meccsnek, mennyire izgult, illetve azt is elárulta, miként kezelte a nagy tétet, valamint meglebegtette azt is, hogy szívesen segít a közösségnek, ha tanácsért fordulnak hozzá.