• A Slightly Mad Studios konzolt készít
  • A Mad Box végleges dizájnját is megtalálták

Mozgalmasan indul a 2019-es esztendő, a váratlan bejelentések listáján szerepel többek közt a Slightly Mad Studios döntése, miszerint betörnének a konzolpiacra is. A stúdió elnök-vezérigazgatója, Ian Bell már korábban megosztott pár szokatlan koncepciótervet, melyek, mondjuk úgy, kicsit talán túllőttek a célon. A jó hír, hogy rugalmasan álltak hozzá és a közösség visszajelzései alapján változtattak az eredeti elképzeléseken – hogy jó vagy rossz irányba, annak megítélését rátok bízzuk.

Természetesen továbbra sem hiányozhat a LED megvilágítás, a tervek szerint kap egy információs panelt is az elejére, melyen értesítéseinket és egyéb hasznos-haszontalan információkat leshetünk le. Továbbá bizonyos szintű testreszabhatóság mellett (a konzol színe, a LED világítás effektjei) álló és fekvő helyzetben is tárolható lesz, de akár falra is szerelhetjük majd.

slightly-mad-logo.jpg