• Kiadja Will címre hallgató önéletrajzi könyvét az 52 éves amerikai színész
  • Honlapja szerint Smith megbirkózott az érzelmeivel, és példájával másoknak is segíthet

Az 52 éves Will Smith esetében kicsit korainak hat még önéletrajzi könyvről vagy memoárról beszélni. A járvány kitörése előtt láthattuk őt a Guy Ritchie-féle Aladdinban, a Bad Boys 3-ban és a Budapesten forgatott Gemini Manben (meg a Lánchídon). A korábbi Oscar-jelölt hollywoodi sztár azóta sem tervezi visszavonulását, ezért is számított meglepetésnek, amikor Instagramon bejelentette, hogy kiadja első könyvét.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Will Smith (@willsmith) által megosztott bejegyzés

Smith két évig dolgozott az egyszerűen csak Will címet viselő memoáron, amihez Mark Manson társszerzőt hívta segítségül. A színész honlapja szerint olyan ember történetét olvashatjuk, aki megbirkózott az érzelmeivel, és példájával másoknak is segíthet. A hollywoodi csillag az 1990-1996 között futott Kaliforniába jöttem című sorozattal robbant be, később pedig láthattuk őt Bad Boys, A függetlenség napja, a Men in Black és a Legenda vagyok főszereplőjeként.

will.jpg
(A kép forrása: Deadline)