• Új irodába költözött a Techland
  • Egyre gyanúsabb, hogy felvásárolták a lengyel stúdiót

Mesés fotókat tett közzé nemrégiben a közösségi médiában a Techland, miután a lengyel stúdió bejelentette, hogy az új esztendőt már egy új, csili-vili irodában kezdték meg. Ez önmagában persze még nem lenne gyanús, a korábbi történésekkel és pletykákkal párban viszont már komoly találgatásra ad okot.

meseszep-uj-irodaba-koltozott-a-techland.jpg

A Techland egy hete jelentette be a Dying Light 2 csúszását, emellett még korábban úgy döntöttek, hogy bezárják a lengyel játékkiadással és -disztribúcióval foglalkozó részlegüket, alig pár év után.

Ettől látszólag függetlenül a Microsoft kapcsán a tavalyi év végén felbukkant a pletyka, miszerint felvásárolnának egy lengyel stúdiót, és bár akkor még nem volt egyértelmű, melyik csapat lehet ez, az átrendeződés, a fő projekt csúszása és a költözés elég könnyen lehet annak a jele, hogy konzolgyártó már bezsákolta a Techlandet - egyesek legalábbis így vélekednek. Egy biztos: a munkakörülményekre már biztosan nem lehet panasz náluk.