• Elvileg háziállatok is lehettek volna a Metal Gear Solid patkányai
  • A Sniper Wolf összecsapásban fedezéket is jelentettek volna

1988-ban az eredeti PlayStation-ön indult útjára Kodzsima Hideo kultikus sorozatának első része, a Metal Gear Solid, melynek jövője elég bizonytalan az alkotó és a Konami csúnya szakítása után. A Did You Know Gaming? csatorna most előásott pár érdekességet a játékról Snake szinkronhangja, David Hayter közreműködésével, melyből kiderül, hogy a játékban szereplő patkányoknak eredetileg még nagyobb szerep jutott volna.

Egy '99-es interjúban Kodzsima Hideo elmondta, hogy a valóságérzet erősítésére kerültek a játékba a rágcsálók, hiszen ahol katonák vannak, ott étel és maradék is, ami bevonzza a patkányokat. Az alkotó azonban egy időben külön neveket is akart rendelni a rágcsálókhoz, hogy aztán Snake háziállatként nevelgethesse őket, de ez végül kimaradt a kész játékból. Egy másik kivágott tartalom a Sniper Wolf összecsapással kapcsolatos, ahol a patkányok Snake minden lövésétől egyre jobban feldagadtak volna, ezzel plusz fedezéket biztosítva, azonban ezt Kodzsima érthető módon végül elvetette, mert túl röhejes lett volna.