• Metal Gear Solid játékon dolgozhat a Virtuos
  • A csapat toborzó videójában feltűnik egy Art of Metal Gear Solid könyv
  • És korábban is felmerült már, hogy egy Snake Eater remake-en munkálkodnak

Már napokkal ezelőtt felkerült a netre a Virtuos toborzó videója, amelyben a montreáli irodát mutatják be, de csak nemrégiben került igazán reflektorfénybe, miután észrevettek egy érdekes részletet. Pár képkocka erejéig feltűnik ugyanis egy Art of Metal Gear Solid című könyv, ami azonnal elindította a találgatásokat. A stúdió neve ugyanis már felmerült korábban egy Metal Gear Solid 3: Snake Eater (ami lényegében egy előzmény, tehát logikus is lenne először azt felújítani) remake-en, ezt pedig csak megerősíti, hogy a széria művészi albumát használják referenciának.

mgs1.jpg

Emellett pedig a Virtuos vezető programozója, Zhiyang Li is említette egyszer, hogy egy AAA kategóriás akció-kalandjáték felújításán munkálkodnak, ami szintén egybevág a feltételezéssel. Hivatalos megerősítés a Konami részéről természetesen nem történt, de a Silent Hill 2 bejelentés után egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy másik sorozatuk klasszikus epizódját is előveszik.

mgs2.jpg