A klasszikus értelemben vett zenés életrajzi filmek az elmúlt években talán kissé háttérbe szorultak, és bár tavaly befutott a Jeremy Allen White-tal készült Bruce Springsteen-mozi, a Szabadíts meg az ismeretlentől, az sem kritikailag (a Rotten Tomatoes-on 61 százalékon áll), sem pedig pénzügyileg (45, 2 millió dollárt hozott) nem lett kiemelkedő siker. Idén egy Michael Jackson életrajzi filmmel próbálkozik meg a Lionsgate, amelynek már az első kedvcsináló előzetese is hatásosnak tűnt, és a második trailer alapján is egy ígéretes produkciónak nézhetünk majd elébe. Hogy mennyire lesz hiteles, az viszont már egy másik kérdés.
A nemes egyszerűséggel csak Michael címre keresztelt életrajzi filmben ugyanis a címszereplőt a 2009-ben elhunyt popikon unokaöccse, Jaafar Jackson játssza. Emellett a produkcióban John Branca és John McClain, a Michael Jackson örökséget kezelő jogi képviselők is részt vesznek producerként, ennek fényében pedig okkal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon a film mennyire mélyül majd el, egyáltalán érinti-e a többszörös Grammy-díjas énekes pedofil botrányait.
Jacko apját, Joe Jackson egyébként Colman Domingo játssza, de feltűnik majd Miles Teller (a sztárügyvéd John Branca), Kat Graham (az énekesnő Diana Ross), Nia Long (az anya Katherine Jackson), Laura Harrier (a tehetségkutató Suzanne de Passe), Kendrick Sampson (a zeneszerző Quincy Jones) és Juliano Krue Valdi is a fiatal Michaelként. A rendező székben a 2016-os A hét mesterlövészt készítő Antoine Fuqua foglalt helyet, a premier április 23-án esedékes.
Borítókép forrása: Lionsgate