A Microsoft úgy tűnik, komolyan gondolja, hogy az Xbox idén ősszel esedékes 25. születésnapját ne csak szép szavakkal, hanem valódi meglepetésekkel ünnepelhessük meg. A GDC 2026-on Jason Ronald, az Xbox következő generációért felelős alelnöke bejelentette, hogy a 25. évforduló részeként az idén új módokon teszik elérhetővé az ikonikus, régi játékokat. Ez önmagában is érdekes kijelentés volt, amiről a napokban mi is beszámoltunk, ám a sorok között olvasva – és főleg a TweakTown riportját olvasva – egyre inkább körvonalazódik, hogy valami nagy dolog készülőben van: a Microsoft visszakompatibilitási csapata több mint egy éve dolgozik azon, hogy az eredeti Xbox és az Xbox 360 digitális játékkönyvtárát PC-n is elérhetővé tegyék. Ám itt nem PC-s portokról vagy új, modern remasterekről van szó, hanem egy vadiúj emulációs rendszerről Windows 11-en.
Az egészet tovább erősíti a cég Project Helix névre keresztelt, következő generációs konzolterve, amely alapjaiban írhatja át az Xbox és a Windows PC viszonyát. Mivel a Project Helix egy Xbox-optimalizált Windows 11-et futtat majd, az egyetlen módja annak, hogy az Xbox négy generációjának játékai mind elérhetők legyenek rajta, az emuláció és a natív PC-s/Helix-alkalmazások kombinációja. Ebből következően a PC-re szánt emulátor nemcsak önálló fejlesztés lenne, hanem egyúttal a jövő konzoljának is alapkövet rakna le – és a kiszivárgott információk szerint a meglepetés akár az idei ünnepi szezonra, november környékére is időzítve lehet, függetlenül attól, hogy lesz-e idén generációváltás vagy sem.
Természetesen egyelőre még mindig a pletykák és bennfentes közlések világában járunk, szóval érdemes némi fenntartással kezelni az egészet. A törekvés viszont a Microsoft részéről nyíltan kommunikált és egyértelmű, ami pedig szintén biztos, hogy a redmondiak az elmúlt évtizedben fokozatosan haladnak egy egységes gaming-ökoszisztéma felé, amely PC-ket, hordozható eszközöket és Xbox konzolokat egyaránt magában foglal – és egy hivatalos emulátor tökéletesen illeszkedne ebbe a képbe. Ráadásul nemcsak a nosztalgiázóknak lenne ajándék: a közösségi fejlesztésű megoldásokhoz, mint a Xenia (Xbox 360) vagy a Cxbx-Reloaded (Xbox Classic), képest egy hivatalos Microsoft-megoldás valószínűleg jobb kompatibilitást és egyszerűbb kezelhetőséget kínálna, miközben a játékmegőrzés ügyét is előrébb vinné. Ha ez tényleg összejön, az Xbox jubileuma mindenkinek szép ajándék lesz.
Borítókép forrása: Microsoft/TweakTown