2004-ben, vagyis kereken öt esztendeje indult el a Matrix Online bétatesztfázisa. A dolgot meglepő optimizmus lengte be — sok-sok játékos határozta el akkor magát a program mellett —, és a startig, 2005 március 22-ig biztosan ki is tartott. A játékba a Lithtech motort vásárolták meg (a Monolith saját gyártmánya, ennek egy változata hajtotta meg a Blood második részét, a No On Lives Forever-sorozatot, illetve az Alien versus Predator 2-t is), és egy történetszállal megbolondították a klasszikus MMOG-felállást: a szoftver folytatta a filmek történetét, sőt bizonyos időnként "előrébb ugrott" egy-egy fejezetet, így aki kimaradt egy-két hónapot, az lemaradt a fordulatokról.

A siker azonban nem lett kézzelfogható: a programnak a várt átütő, masszív vásárlóerő helyett az egész MMOG-piac 1%-át sem sikerült meghódítania, bár a cég sajtóközleménye szerint az egyetlen olyan program, amely mellett a kezdeti vásárlók zöme végig kitartott. Végig, jól olvastátok, hiszen 2009 júliusának végén a Sony Online Entertainment elkaszálja a játék szervereit. Elsötétednek a nagyvárosok, kihunynak a fények Zionban, és magukra maradnak az ügynökök a rendszerben. A szoftverhez több előfizetési díjat már nem szednek, aki pedig a megadott időn túli játékidővel rendelkezik, az visszakapja a pénzét.