• Bejelentették az első Kombat Packot
  • Június 18-tól már játszhatunk Shang Tsunggal

Ahogy azt Ed Boon jó előre megmondta, a Mortal Kombat 11 első kiegészítőjének leleplezésére sor került, és ahogyan szintén jó előre tudtuk, Shang Tsung visszatér. Hangját és küllemét pedig az a Cary-Hiroyuki Tagawa adja, aki az első filmben játszotta a karaktert, mellette Nightwolf és Sindel, valamint Spawn is érkezik - és igen valószínű, hogy a trailer végén a láncfűrész hangja Ash Williamsre (hiába tagadja Bruce Campbell), a zene pedig a Terminatorra utal.

Üröm az örömben, hogy Shang Tsung Reptile, Ermac, Rain és Smoke mozdulatait is kölcsönzi, vagyis esélyes, hogy ők már nem lesznek a lista részei. Azért gondoljuk ezt, mert ahogyan az előző részben Triborg három karakter helyett ugrott be, most lehet, hogy Shang Tsungnak jutott ez a szerep. De valahol még reméljük, hogy nem lesz igazunk...

mortal-kombat-11-shang-tsung.jpg

A Kombat Pack része továbbá 19 skin, melyeket Shang Tsunggal együtt az előrendelők június 18-tól kipróbálhatnak, ha leszurkolják a nem túl karcsú, 40 eurós árat.