FINISH HIM! – Megjött a Mortal Kombat 2 második előzetese

Folytatódik a Mortal Kombat a nagyvásznon is – a mai napon a Warner közzétette a második előzetest az új részhez.

Az egészen nyilvánvaló volt már több évvel ezelőtt is, hogy a sokat látott filmszakértő kritikusokat finoman szólva sem győzte meg a 2021-ben debütált Mortal Kombat-film, de a nézők azért eléggé szerették a vérbő alkotást – ez pedig vélhetően a folytatás esetében sem lesz másként. Johnny Cage az első filmben csupán a Citizen Cage-film plakátjával kapott említést, a folytatásban azonban a The Boys sztárja, Karl Urban ölti magára a szerepet. Az előzetes alapján Cage egyfajta főszereplője lesz a filmnek, akit a harcosok magukkal visznek a Mortal Kombat tornára, hogy ott élőben szembesüljön vele: itt bizony tényleg élet-halál összecsapások várnak rá. Nézzétek csak:

Az első film rendezője, Simon McQuoid ült ismét a direktori székbe, viszont a trailer alapján ez már egy sokkal szórakoztatóbb film lesz. Eléggé vonzó már az is, hogy itt végre valóban láthatjuk a harcosok tornáját, hiszen ezt az előző részben nem mutogatták. Az első filmben ugyebár egy teljesen új karakter, Cole Young (Lewis Tan) volt a főszereplő, de úgy tűnik, hogy a folytatásban ő háttérbe szorul, hogy helyet adjon az egyik legjobb Mortal Kombat-karakternek – igen, Johnny Cage-ről van szó! Karl Urban mellett Tadanobu Asano (Lord Raiden), Joe Taslim (Bi-Han), Hiroyuki Sanada (Scorpion), Adeline Rudolph (Kitana), Jessica McNamee (Sonya Blade), Josh Lawson (Kano), Ludi Lin (Liu Kang), Mehcad Brooks (Jax), Tati Gabrielle (Jade), Damon Herriman (Quan Chi) és Chin Han (Shang Tsung) egészítik ki a folytatás szereplőgárdáját. Premier május 8-án.

Borítókép forrása: X