A Valve három (Half-Life 3 bejelentve) éve tudatta a világgal, hogy a csapat Portal és Half-Life játékai a mozikban is megmutatják magukat, ráadásul a Lens flare-ben gazdag filmeket rendező J.J. Abrams kezei alatt fognak formálódni. A filmek már készülnek, és hamarosan további fejleményekre is számíthatunk.

Abrams a következő hét folyamán tart megbeszélést a Valve-el, valamit említést tett az IGN csapatának arról, hogy nagyon érdekes beszélgetéseket folytatott a filmek íróival. Arra is utalt, hogy az adaptációk minősége azon múlik, hogy olyan embereket keressen a projektekhez, akik megszállottan imádják, és tökéletesen ismerik az eredeti alkotásokat (minden bizonnyal az említett írók is ilyenek). 

Valószínűleg J.J. Abrams pontosan emiatt a hozzáállás miatt ülhet rendezői székben, mivel a Valve szerint a korábbi jelentkezők nem értették meg a játékok lényegét, így a filmek elkészítésére alkalmatlannak bizonyultak.

Elmondása szerint nagyon reméli, hogy hamarosan bejelentheti a Portal-filmet és annak bővebb részleteit, valamint alkotóinak nevét. Remélhetőleg a jövő héten már nagyjából tudni fogjuk, hogy mikor láthatjuk a mozikban GLaDOS lámpájának fényét, a kamera lencséjén megcsillani.