• Kivették a FIFA 20-ból Marco van Basten Icon kártyáit
  • A hollandok legendája náci köszöntést engedett el élő adásban

Meglehetősen ízléstelen poént engedett meg magának a közelmúltban Marco van Basten, a hollandok legendás futballistája ugyanis a november 23-i Ajax-Heracles mérközést követően náci köszöntéssel ("Sieg Heil") reagált utóbbi csapat edzőjének német nyelvű interjújára a stúdióból. A sajtó természetesen rögtön felkapta az esetet, a közvetítési jogokat birtokló Fox Sports elnézést is kért a történtek miatt.

Sejthető volt, hogy az esetnek lesznek egyéb következményei is, az EA Sports pedig nemrégiben lépett is: bejelentették, hogy kivették van Basten Icon kártyáit a FIFA 20-ból. Akinek már megvannak, azok természetesen megtarthatják őket, mostantól azonban már nem lehet bontani belőlük.

"Értesültünk a Marco van Basten által tett közelmúltbéli megjegyzésről. Elvárjuk magunktól, hogy az egyenlőség és a diverzitás iránti elkötelezettségünk megmaradjon a játékon belül. Ennek következményeként eltávolítjuk a pakkokból, az SBC-kből és a FUT Draftból a Marco van Basten Icon itemeket" - áll az EA Sports játékon belüli üzenetében.

A lépés egyelőre visszavonásig érvényes, egy darabig tehát biztosan nem lehet majd bontani vagy nyerni ezekből az Icon kártyákból - a piactéren alaposan meg is ugrott az áruk, ahogyan az ilyenkor lenni szokott.

naci-koszontes-miatt-vettek-ki-a-hollandok-legendajat-a-fifa-20-bol.jpg