Itt van, megérkezett hát a Narnia: A varázsló unokaöccse első előzetese, ráadásul egyből magyar szinkronnal is megkaptuk. A Greta Gerwig rendezte fantasy mögött ugyebár a Netflix áll, és a színes, CGI-ban gazdag képsorok alapján a rendező egy jóval rockosabb, formabontóbb fantasyvel készül, mint a 2000-es évek Narnia-filmjei.
Úgy tudni, hogy a streamingszolgáltató nem sajnálta a pénzt a költségekre, bár ezzel kapcsolatban eltérő összegekről hallani: a film operatőre, Seamus McGarvey mellékesen megjegyezte, hogy a produkció költségvetése 280 millió dollár volt, de olyanról is lehetett hallani, hogy 320 milliónál is többe kerülhetett. A film a Netflix egyik, ha nem a legdrágább filmje lehet.
A forgatás körül ugyanakkor feszültségek is kialakulhattak, legalábbis a The InSneider értesülései szerint Dan Lin, a Netflix filmrészlegének vezetője változtatásokat javasolt a korai vágatokon, Gerwig azonban ezt kifogásolta, és végül közvetlenül Ted Sarandos társ-vezérigazgatóhoz fordultak. Bár ezt a beszámolót hivatalosan nem erősítették meg, az augusztusi újraforgatások szintén találgatásokra adhatnak okot, igaz, egyelőre továbbra sincs megerősített bizonyíték arra, hogy a Netflix esetleg elégedetlen lenne a filmmel.
Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a C.S. Lewis-regényét adaptáló produkció a viktoriánus London helyett az 1950-es évek háború utáni világába helyezi a sztorit, a főszerepekben pedig David McKenna és Beatrice Campbell lesz látható. A mellékszereplő-gárda pedig nemcsak népes, de igen ismert is: Meryl Streep, Daniel Craig, Emma Mackey, Ciarán Hinds és Carey Mulligan is feltűnik majd a filmben. A film zenéjét Mark Ronson és Andrew Wyatt jegyzi.
A Narnia: A varázsló unokaöccse pedig nemcsak a gigantikus költségvetése miatt különleges, de azért is, mert mielőtt április 2-én a Netflixen elérhetővé válna, a mozikba is befut, ráadásul nem is olyan rövid időre: 2027. február 11-én debütál és 49 napig marad a nagyvásznon.
Borítókép forrása: Netflix