Az Amazon megtalálta a Negyedik szárny Violetjét és Xadenjét, és sokan lesznek boldogok

A színésznőre hamarosan a Life Is Strange sorozatváltozatában is számíthatunk.

Rebecca Yarros Fourth Wing - Negyedik szárny című regénye még 2023-ban került a könyvesboltok polcaira, és ha akkora őrületet nem is váltott ki, mint az Alkonyat, azért közel akkorát. Azóta már két folytatás is érkezett a sárkányos romantasyhoz, nem túl meglepő módon pedig Hollywood látókörébe is bekerültek a regények, aminek az lett az eredménye, hogy az Amazon idén májusban végül hivatalosan is berendelt belőle egy sorozat - és most a főszerelőkről is lehullt a lepel. 

A Variety arról ír, hogy Esther McGregor kapta a főszereplő, Violet Sorrengail szerepét, Emilio Sakraya pedig Xaden Riorson lesz, aki a könyvek megjelenése óta gyakorlatilag az egyik legnépszerűbb book boyfriend az interneten. A színésznő egyébként leginkább a We Were Liars című Amazon-sorozatból lehet ismerős, de a Disney+ Obi-Wan Kenobi produkciójában is feltűnt, a Life Is Strange sorozatváltozatában pedig majd felfog. Ami a Xaden-színészt illeti, a német Emilio Sakraya játszott a Warrior Nun című fantasy sorozatban, és a One Piece harmadik évadában is láthattuk őt. 

A sorozat mögött egyébként többek közt az Oscar-díjas Michael B. Jordan produkciós cége is ott áll, a történet pedig egy fiatal lányról szól, aki nem önszántából ugyan, de beiratkozik egy rendkívül veszélyes iskolába, ahol sárkánylovasokat képeznek. 

Borítókép forrása: Entangled Publishing