A The Last of Us alkotója, Neil Druckmann bejelentette, hogy a jövőben nem vesz részt többé a sorozat készítésében és ehelyett minden egyes percét a Naughty Dog csapatával fogja tölteni. A közösségi médiában megosztott nyilatkozatában Druckmann megjegyezte, hogy most, hogy a The Last of Us második szezonja befejeződött, "teljes mértékben" a Naughty Dogra koncentrál majd, ami természetesen magába foglalja a stúdió teljesen új játékának, az Intergalactic: The Heretic Prophetnek az írását és rendezését, valamint a Naughty Dog jövőbeli projektjeit is.
Neil Druckmann is stepping away from creative involvement in HBO’s #TheLastOfUs series
— Culture Crave ???? (@CultureCrave) July 2, 2025
He’s now focusing on Naughty Dog’s upcoming games pic.twitter.com/mLXQiwPAI7
„A sorozat társalkotása a karrierem csúcspontja volt” – jegyezte meg Druckmann. „Megtiszteltetés volt Craig Mazin mellett dolgozni, és az is, hogy az elmúlt két évadban executive-producerként, rendezőként és íróként is részt vehettem a munkálatokban” – tette hozzá. A közleményben kitért rá, hogy a Naughty Dog vezetőjeként számára most jött el a megfelelő idő, hogy visszalépjen a sorozattól és inkább a játékokra koncentráljon.
Borítókép forrása: Shacknews