Nem csak három választ adhatunk a Dragon Age 2-ben
A Dragon Age 2 sok forradalmi változást hoz az első részhez képest, s ezek közül az egyik legvitatottabbnak a mindössze háromféle válasz alapján működő, leegyszerűsített dialógusrendszer tűnt. Kiderült azonban, hogy a dolog nem így működik. <br />
"Sajnálatos módon a párbeszédet három egyszerű választás szintjére egyszerűsítik le, hiszen mostantól lesznek jó, undok és agresszív válaszlehetőségek, amiket külön szimbólumok fognak szimbolizálni. A jót egy olajfa ága, az undokot egy görög komédiamaszk, míg az agresszívet egy piros ököl fogja ábrázolni."
Nos, ma kiderült, hogy az egész állítás hamis, az IGN újságírói félreértettek valamit. A beszélgetések NEM csak három választípust tartalmaznak majd.
"Fogalmam sincs, honnan vették azt, hogy csak három választ lehet adni a játékban. Talán amikor megmutattam nekik egy beszélgetést, és ott csak három ikon volt, melyek persze további lehetőségek egész sorát nyitják meg." -- írta Mike Laidlaw, a Dragon Age 2 vezető tervezője a hivatalos fórumon.
"Azt is érdemes tisztázni, hogy nem mindig ugyanott lesznek az ikonok a dialóguskeréken. De nem ám! Mi ennél sokkal flexibilisebbek vagyunk, szeretünk tornázni." -- tette hozzá.
Ám ez még mindig nem minden! Craig Graff, az egyik fejlesztő azt is leírta, hogy nem csak három opció lehet a főablakban, hanem 3-5, melyet további maximum öt "kihallgatási lehetőség" követ minden beszélgetésben.
Az utolsó információt a játék írója, David Gaider árulta el. Szerinte a bemutatott demó túl akcióorientált volt, így az IGN-es tesztelő nem látott több dialógust, ám később elmondták neki, hogy nem ennyire limitáltak a lehetőségek. Akárhogy is, mi csak örülhetünk, hisz nem kapunk butításokat a folytatásban.