Nem tudunk egyelőre mit kezdeni a lassan, de rendszeresen érkező pletykákról és leakekről, amik a Sony és a Microsoft új konzoljait illeti. A Sonytól sokan már a PS6-ot várják, miközben a PS5 Pro még életének legelején jár, így a következő konzol alighanem évekre van, miközben az új Xbox már nem lehet olyan messze, arról viszont olyanokat is lehetett hallani, mint hogy az új gép egy konzol-PC hibrid lesz, amivel a Microsoft elmossa majd a határokat a klasszikus konzolok és a jelenlegi PC-k között. Hogy ezt pontosan miként tervezik, arról persze nem tudni semmit.
Jason Ronald, a Microsoft következő generációjának fejlesztéséért felelős alelnöke nemrég a hivatalos Xbox podcastban tűnt fel, ahol egyrészt mesélt arról, hogy jobban rá szeretnének feküdni a Cloud Gamingre, másrészt arról, hogy az új, az AMD-vel közösen készülő konzoljuk sokkal jobban kiaknázza majd az AI-ban rejlő lehetőségeket.
“Befektetünk továbbá speciális szilíciumba is, hogy lehetővé tegyük a következő generációs mesterséges intelligencia képességeinek kiaknázását, amelyek forradalmasítani fogják a játékélményt.”
Azt persze most sem tudni, hogy pontosan mikkel készülnek, nyilván hülye lenne elárulni. Az AI viszont veszélyes terep lehet. Az biztos, hogy sokkal több rejlik a technológiában a gaming számára is, mint amennyit most kihoznak belőle. Ugyanakkor az AI sok játékosnál már-már szitokszó, amivel szerintük a fejlesztők és gyártók a nyers erő hiányát próbálják elfedni, mint mondjuk az RTX 50-es kártyák esetében.
Az alelnök elmondása alapján a Microsoft már a hamarosan érkező Xbox Ally X háza alatt is tesztel majd egy-két erős és új AI funkciót, de azok még koránt sem lesznek annyira számottevőek, mint lesznek majd az új konzol esetében.
Borítókép forrása: Depositphotos