Kevés olyan fejlesztőstúdió akad, akiknek sikerült igazán jól elkapniuk a FromSoftware által megteremtett souls-játékok esszenciáját, de a Neowiz csapatát és a Lies of P-t mindenképp ide sorolnánk. A koreai stúdió egy nagyon szokatlan, horrorisztikus steampunk-csavarral és Pinokkió klasszikus történetének számos elemével dobtak össze valami olyat, ami jóformán az összes soulslike-ot, de talán még a FromSoft-katalógusának egy-két gyengébb darabját is lepipálta. A Lies of P fantasztikus volt, ahogy remek lett az Overture DLC-je is, ám nemcsak a már javában készülő folytatás miatt érdemes szemmel tartanunk a Neowiz brigádját.

Befutott ugyanis a vállalat legfrissebb pénzügyi jelentése, ami néhány elég izgalmas projektről rántja le a leplet, még a hivatalos megnevezésük és bejelentésük előtt. Ahogy az előbb említettük, a belső fejlesztőcsapat (a Neowiz külsős partnerek kiadójaként is üzemel) már javában készíti a Lies of P folytatását, illetve már korábban lehetett tüdni egy túlélő akció-kalandjátékról és egy jóval szelídebb hangvételű életszimulátorról is. A korábbi tudásunk szerint ez a három játékprojekt fortyogott a Neowiz konyháján, de úgy tűnik, ennél jóval nagyobb a kapacitása a koreaiaknak!

Ugyanis két új cím is megjelent a befektetőknek szánt dokumentumon. Az első frissen leleplezett projekt egy sztoriközpontú, erős narratívával érkező szerepjáték lesz PC-re és konzolokra, amit a Buried Stars direktora, Seungho Jin vezényel. A második cím pedig talán ennél is érdekesebb: a Lies of P 2 mellett egy másik soulslike RPG-t is készít a Neowiz! Ezt a projektet Kay Lee, a Vindictus (keleten Mabinogi Heroes) rendezője vezényli, ám egyelőre ennél többet nem tudtunk meg sem erről, sem a sztoriközpontú szerepjátékról.

Mi persze leginkább továbbra is a Lies of P folytatása miatt érdeklődünk a Neowiz iránt, de könnyen lehet, hogy miután P kalandja nyugaton is elsöprő siker lett, a stúdió szintlépésével érdemes lesz közelebbről figyelemmel követni a kevésbé nagyszabású projektjeiket is.

Borítókép forrása: Neowiz