Nem titok, hogy az utóbbi években nem a legjobb formáját hozza a Need for Speed széria. Az 1994-ben indult sorozat a hosszú évek során számos népszerű játékot termelt ki, azonban valami változott a -- sokak szerint legjobb -- Most Wanted után.

A Carbon bár újításokat hozott (autosclupt), de sokak bánatára visszatért az éjszaka világába, és talán kicsit rövid is volt, majd ezt követte a ProStreet, amivel a fejlesztők egy teljesen új irányba akartak elindulni, de miután ezzel felsültek, megpróbáltak visszatérni a Most Wantedes gyökereikhez, de ez sem hozta az elvárt sikereket. Az Undercover jórészt közepes értékeléseket kapott, és a Top 20-as eladási listára sem tudott befurakodni a megjelenésének havában, valamint az EA jelenlegi, nem túl fényes gazdasági helyzete miatt talán nem is annyira meglepő, hogy az Electric Playground a legújabb műsorában arról számolt be, hogy az EA leállította az NFS széria következő részeinek munkálatait, azaz búcsút intett a sorozatnak. A műsor készítői természeten megkérdezték a céget ezzel kapcsolatban, de a kommunikációs direktor, Colin Macrae nem tudott semmi biztatót mondani.

„Jelenleg az EA szolgáltatásait, játékait, és embereit érintő folyamaton dolgozunk, és nincs mit bejelentenünk.”

Reméljük, mindez csak egy pletyka, hiszen nem tudom elképzeli a játékpiacot a menetrendszerűen érkező Need for Speed részek nélkül, és ki tudja, talán nemsokára egy igazán jó folytatást is láthatunk az EA Black Box embereitől.