• Tegnap végre bemutatkozott a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater játékmenete
  • A felújítás Unreal Engine 5-tel készül
  • Éppen ezért remekül fest
  • Egyeseknek viszont hiányzik belőle az eredeti játék dizájnja

Ugyan sok szempontból elég nagy csalódás volt a májusi PlayStation Showcase, a korábban még csak pletyka szintjén létező Metal Gear Solid 3: Snake Eater felújításának hivatalos lelepletése azért képes volt sírásra késztetni az egyszeri rajongót – természetesen a jó értelemben. A Konami gondozásában készülő remake kapcsán azóta kiderült, hogy az eredeti szinkronhangok is visszatérnek, a tegnap tartott Xbox Partner Preview esemény során pedig végre magába a játékmenetbe is bepillantást nyertünk, valamint kiderült, hogy – sok más AAA projekthez hasonlóan – a felettébb népszerű Unreal Engine 5 duruzsol a motorháztető alatt. Ennek köszönhetően parádés látványra számíthatunk (főként az állatok kidolgozása terén, amire a kelleténél talán nagyobb hangsúlyt is fektetett az alant megtekinthető előzetes), van azonban valami, amit felettébb hiányol néhány játékos.

Nevezetesen a 2004-es alkotás művészi irányvonalát, pontosabban azt a zöldes színárnyalatot, ami sajátos hangulatot kölcsönzött a felejethetetlen kalandnak. Ez ugyanis szinte teljes egészében hiányzik a felújításból, a dizájn ilyen jellegű megváltoztatását pedig még úgy is nehezen tudja megemészteni egy-egy rajongó (legalábbis az X- és Reddit kommentek alapján), hogy maga a játékmenet egyébként felettébb autentikusnak tűnik. Ahogy azt a TheGamer írása is megjegyzi, a Bluepoint Games által jegyzett Shadow of the Colossus remake kapcsán is voltak olyanok, akik emiatt elégedetlenkedtek, de a Metal Gear az esetében azért hozzá kell tennünk, hogy a messze még a megjelenés, tehát éppenséggel bekerülhet a "zöld köd". Bár kötve hisszük, hogy az alkotók képesek lennének feláldozni a grafika egységét a sajátos dizájn oltárán.