• Nathalie Lawhead azt állítja, Jeremy Soule megerőszakolta őt
  • Az eset nagyjából 10 éve történt
  • A bejegyzés hatására egy másik vallomás is befutott

A The Elder Scrolls- és a Guild Wars-játékok zeneszerzője, Jeremy Soule óriási rajongótábort tudhat magáénak, most azonban könnyen lehet, hogy sokan hátat fognak fordítani neki és munkásságának, egy indie játékfejlesztő hölgy, Nathalie Lawhead ugyanis személyes blogján azt írja, hogy Soule tíz évvel ezelőtt megerőszakolta őt.

nemi-eroszakkal-vadoljak-a-skyrim-zeneszerzojet.jpg

Lawheade egy vancouveri stúdiónál dolgozott akkoriban egy olyan projekten, amihez Soule komponálta a dallamokat, és idővel komoly barátság alakult ki közte és az amerikai zeneszerző között, akinek elmondta azt is, hogy mennyire fontos számára ez a munka a vízuma miatt. Idővel azonban Soule - aki nagyon jóban volt a stúdió elnökével - egyre erőteljesebben közeledett hozzá, és elmondta is, hogy a munkájához szüksége van a nőkre, hogy inspirációt nyerjen belőlük.

"Elkezdett közeledni hozzám, ekkor elmagyaráztam neki, hogy én nem szeretném ezt, csupán barátságról van szó. De ő nem hallgatott rám és nagyon fenyegetőző lett, azt mondta, hogy "vagy ő, vagy kirúgnak". Ezután megerőszakolt."

A Skyrim nem sokkal ezt követően jelent meg, de Lawheade az esetet követően képtelen volt játszani vele, vagy akár csak meghallgatni, arra gondolva, hogy Soule talán éppen belőle merített hozzá ihletet.

nemi-eroszakkal-vadoljak-a-skyrim-zeneszerzojet-2.jpg

A zeneszerző egyelőre nem reagált a vádakra, egy másik állítólagos sértett, az Ori and the Blind Forest Seinjét megszólaltató Aeralie Brighton azonban szintén hasonló esetről számolt be.

"Bárcsak viccelnék, de én is áldozatául estem Jeremy Soule-nak még 2014-ben. Hálás vagyok, hogy velem nem jutott ennyire messzire, de fontos, hogy ez a nyilvánosság elé kerüljön, és mások figyelmét is felkeltsük. Köszönöm a bátorságodat, Nathalie."