• Nem bírják a terhelést a New World szerverei
  • Az Amazon átementi megoldásként ingyenes szerverváltást kínál

A New World sikere úgy tűnik, hogy még az Amazon Game Studios csapatát is meglepte, ugyanis hiába próbálnák ki minél többen a játékot, a szerverek egyszerűen nem bírják a rohamot. Az egyelőre 2000 főre korlátozott szerverek kapujában egyelőre hiába várnak végtelenbe nyúló ideig a kalandra vágyó játékosok, csak kevés szerencsés nyer végül bebocsátást. A fejlesztők időközben közleményben reagáltak a jelenségre, amiben azt ígérik, hogy folyamatosan növelik a szerverek kapacitását és számát a bosszantó probléma elhárítására. Addig is annak érdekében, hogy a felhasználók minél nagyobb eséllyel jussanak be a játékba, az elkövetkező két hétben minden játékos plusz költségek nélkül költöztetheti át karakterét egy kevésbé túlzsúfolt szerverre.

newworld6.jpg