• A Switch volt a legjobban fogyó konzol szeptemberben az Egyesült Királyságban
  • A szoftvereladási listán a Super Mario 3D All-Stars végzett az első helyen

Az idei év eddig szinte minden nagyobb piacon a Nintendo és a Switch sikereiről szól, ami szeptemberben is folytatódott az Egyesült Királyságban, a hardveres és a szoftveres versenyfutást is megnyerték ugyanis a japánok az előző hónapban.

Összesen 146 ezer konzolt adtak el szeptemberben, éves szinten pedig már 1.3 milliónál járunk, és ami jó hír, hogy mindhárom masina javulni tudott 2019-hez képest. Összességében 34 százalékos a növekedés a tavalyi év első kilenc hónapjához viszonyítva, ami elsősorban a Switch-nek köszönhető, aminek közel duplázódtak az eladásai egy év alatt, de a PS4 és az Xbox One is jobb számokat tud felmutatni.

A szoftvereladások már visszaestek 2019 szeptemberéhez képest: összesen 1.07 millió dobozos játékot vásároltak az Egyesült Királyságban, ami 36 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén egy hónappal később érkezik az aktuális FIFA-játék, ami hagyományosan az év legnagyobb megjelenése a briteknél.

A szoftveres listát is a Switch dominálja: a legsikeresebb játék a Super Mario 3D All-Stars volt szeptemberben, megelőzve a Marvel's Avengers, Tony Hawk's Pro Skater 1+2 párost, a top húszban pedig további hat Switch-játék található.

BRIT SZOFTVERELADÁSOK (2020 SZEPTEMBER)

  1. Super Mario 3D All-Stars
  2. Marvel's Avengers
  3. Tony Hawk's Pro Skater 1 + 2
  4. Animal Crossing: New Horizons
  5. Mario Kart 8: Deluxe
  6. Minecraft (Switch)
  7. Grand Theft Auto 5
  8. NBA 2K21
  9. PGA Tour 2K21
  10. Ring Fit Adventure
  11. Ghost of Tsushima
  12. Minecraft Dungeons
  13. FIFA 20
  14. Super Mario Odyssey
  15. Mafia: Definitive Edition
  16. EA Sports UFC 4
  17. F1 2020
  18. Crash Bandicoot: N.Sane Trilogy
  19. Paper Mario: The Origami King
  20. LEGO Harry Potter Collection