• A Blizzard második embere is elhagyta a legendás fejlesztőcéget
  • Frank Pearce 1991-ben alapította meg a Blizzard elődjét Mike Morhaime-mel és Allen Adhem-mel
  • A cég először a Silicon & Synapse, majd a Chaos Studios Inc. nevet viselte

Mike Morhaime tavaly év végén mondott le a Blizzard elnöki pozíciójáról, most pedig egy másik alapító, Frank Pearce döntött úgy, hogy elhagyja a céget, amit egy blogposztban jelentett be. Ebből közlünk most részleteket:

"Eljött az idő, hogy tovább lépjek és átadjam a stafétabotot a vezetők következő generációjának. Az utam a Blizzard tagjaként 28 évvel ezelőtt kezdődött: Mike és Allen meghívtak, hogy csatlakozzak hozzájuk, hogy osztozzak álmukban, a videojátékok készítésében. Ez egy olyan szenvedély volt, ami összekötött minket, én csak azt reméltem, hogy egy napon játékokat készíthetek. A döntés könnyű volt, de nem tudtam az interneten kutakodni arról, hogyan kell vállalatot indítani. Allen ajánlata a lehető legjobb volt akkor, és tudtam, hogy meg kell ragadnom a lehetőséget. Visszatekintve azokra az időkre, hihetetlenül szerencsés voltam, hogy részese lehettem az indulásnak, és annak a hosszú útnak, mely alatt a Blizzard azzá válhatott, ami mára lett."

"Szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire hálás vagyok azért, hogy a Blizzard tagja lehettem, a játékokért, amiket készítettünk, az alkalmazottainkért és a teljes közösségért. A Blizzard előtt a helyemet kerestem a világban, egy olyan pontot, ahova tartozhatok. Most már tudom, hogy a Blizzard mindig ez a biztos pont lesz nekem, ahogy sok más embernek is. 

A kérésem és a reményem, hogy úgy éljetek, hogy osztoztok a Blizzard értékeiben, kedvesek és becsületesek lesztek egymással, mialatt megtapasztaljátok a Blizzard jövőbeli alkotásait. A Blizzard egy különleges hely egy különleges közösséggel, ahol bárkivel is kerülsz kapcsolatba, az fontos szerepet játszik a cég jövőbeni történetében. Köszönöm mindenkinek a csodálatos múltat, és köszönöm a nagyszerű jövőt is, amit majd együttesen elérünk. Játssz kedvesen, játssz tisztességesen." -- fejezte be levelét. 

Mindezekhez nehéz bármit is hozzáfűzni, így csak annyit mondhatunk, kívánhatunk, hogy Frank Pearce, aki sosem volt előtérbe tolva, mint Mike Morhaime, élvezze a jól megérdemelt pihenését, ugyanakkor vigyázzon gyermekére, a világ egyik legjobb fejlesztőjére, a Blizzard Entertainmentre.

frank-pearce-blizzard.jpg