A madeby.google.com a keresőmotor beviteli mezőjének képével kezdődik, ami lassan átalakul egy ismerős, lekerekített sarkú téglalappá, majd folyton változó képeket mutat, e mellett egy dátum szerepel, október 4. Nem kell atomfizikusnak lenni, hogy rájöjjünk, aznap valamilyen bejelentésre kerül majd sor, az alakzat pedig erősen emlékeztet egy okostelefon körvonalaira, úgyhogy csak tippelni lehet, mivel lesz kapcsolatos a dolog.

Már csak azért sem lenne valóságtól elrugaszkodott gondolat a Google okostelefon bejelentése, mert korábban már voltak kísérletei a cégnek mobilokkal, elég csak az eredetileg teljesen moduláris felépítésűnek tervezett Project Arát említeni. Vagy ott van éppen a Google Pixel C elnevezésű tablet, ami remek kiindulópontként szolgálhat egy telefon alapjául, sőt, egyes források még azt is tudni vélik, hogy a Pixel vonalat kibővítő készülék gyártója a HTC lesz, bármi legyen is az. Akárhogyan is, kíváncsian várjuk, mi fog történni október negyedikén. És ti?

googleteaser.jpg