A GTA 6 80 dolláros alapára hónapok óta heves viták középpontjában áll – főleg mióta hivatalosan is kiderült, hogy ennyibe kerül a Standard kiadás. Sokan úgy érzik, hogy a Rockstar túlságosan magasra tette a lécet, míg mások szerint egy ekkora költségvetésű játék esetében ez már szinte elkerülhetetlen volt. Most azonban előkerült egy érdekes összehasonlítás, amely teljesen más szemszögből vizsgálja meg a kérdést. Ha ugyanis a korábbi GTA-játékok árát az inflációhoz igazítjuk, könnyen kiderülhet, hogy a sorozat legújabb része papíron ugyan a legdrágábbnak tűnik, valójában viszont a legolcsóbb epizód, amit a rajongók valaha megvásárolhattak. A számok tehát egészen meglepő képet festenek. A közösségi médiában közzétett összehasonlítás szerint a klasszikus GTA-játékok mai értéken jóval drágábbak lennének, mint a novemberben érkező GTA 6. A 2001-ben megjelent GTA 3 eredetileg 50 dollárba került, ami az amerikai inflációt figyelembe véve ma nagyjából 94 dollárnak felelne meg. Hasonló a helyzet a Vice Cityvel is, amely körülbelül 92 dolláros, míg a San Andreas 87 dolláros mai árcédulát kapna. Még a HD-korszak sem mutat sokkal kedvezőbb képet: a 2008-as GTA 4 60 dolláros induló ára ma közel 93 dollárnak számítana, a 2013-as GTA 5 pedig inflációval korrigálva nagyjából 85 dollárba kerülne. Ezek alapján a GTA 6 80 dolláros alapkiadása történelmi összevetésben meglepően kedvezőnek tűnik.
Persze az interneten azonnal megjelentek az ellenzők is. Sokan úgy vélik, hogy az inflációs összehasonlítás csupán arra szolgál, hogy igazolja a Rockstar új árszabását, miközben szerintük a játék valójában a 100 dolláros Ultimate Edition révén adja csak meg a teljes élményt, így inkább azt kellene összevetni a korábbi részekkel. Mások arra emlékeztetnek, hogy korábban az elemzők még attól tartottak, hogy a GTA 6 alapkiadása akár 100 dollárba is kerülhet a több mint egymilliárd dolláros fejlesztési költségek miatt, így végül a Rockstar egy visszafogottabb árazást választott. Hogy a 80 dollár valóban kedvező árnak számít-e, azt minden játékos maga döntheti el, de az biztos, hogy az infláció tükrében a vita már korántsem olyan egyértelmű, mint első pillantásra tűnt.
GTA 6 is the cheapest title in the series when adjusted for inflation:
— GTA 6 Countdown ⏳ (@GTAVI_Countdown) June 27, 2026
- GTA 3 (2001): $50 → $94.29
- GTA Vice City (2002): $50 → $92.42
- GTA San Andreas (2004): $50 → $87.77
- GTA 4 (2008): $60 → $93.6
- GTA 5 (2013): $60 → $85.87
- GTA 6 (2026): $80 pic.twitter.com/spFzaOaZoJ
Borítókép: rockstargames.com