Operencia: The Stolen Sun – RPG-n dolgozik a hazai Zen Studios

A Pinball FX sorozatról elhíresült Zen Studios belevágott egy belsőnézetes RPG elkészítésébe, ez lesz az Operencia: The Stolen Sun.

A Zen Pinball és Pinball FX sorozatokkal ismertté vált, magyar honú Zen Studios új fába vágta a fejszéjét, aminek mi csak örülünk, hiszen nem is akármit jelentettek be a hétvége folyamán. Az Operencia: The Stolen Sun ugyanis egy belső nézetes RPG lesz, ami a közép-európai folklórból táplálkozik, így a magyar legendárium is megjelenik benne.

Ennek köszönhetően sajátosan keveredik benne a történelem a legendákkal, vagyis összefuthatunk majd Attilával, a hunok királyával és a magyarok hét vezérével, de közelebb fognak állni a legendákbeli megfelelőikhez, mint valódi önmagukhoz. Az Unreal Engine 4-gyel hajtott Operencia ugyanígy valós helyszínekkel is szolgál, úgymint Déva vára vagy a Somogy megyében fekvő Bálványos, persze fantasy köntösbe bújtatva.

A történet is érdekesnek tűnik. E szerint egy ismeretlen erő elrabolta a Napkirályt, sötétségbe borítva Óperenciát, ami így a pusztulás felé sodródik. Nekünk természetesen őt kell kiszabadítanunk, ám kalandos utunk rejtett királyi sírokon és elátkozott kastélyokon át vezet, de megmászhatjuk a világfát is, hogy eljussunk az istenek földjére.

A játékban találhat 13 helyszín egyedi atmoszférával, vizuális stílussal, pályatervezéssel és fejtörőkkel fog bírni, ráadásul rengeteg részük nyílt területen áll. Ezeken több mint ötvenféle ellenfelet győzhetünk majd le, hét hős társaságában.