76 éves korában elhunyt Orosz István színművész, szinkronszínész. A tragikus hírről elsőként Gardi Tamás színész számolt be Facebook posztjában.
Orosz a borsodi Megyaszón született 1949-ben, pályafutása a hetvenes évek elején indult. 1972-től az Állami Déryné Színház társulatában dolgozott, majd az évtized végén, 1978 és 1981 között a Józsefvárosi Színház tagjaként lépett színpadra. A nyolcvanas évek elején a Radnóti Színpadhoz szerződött, ahol 1981 és 1983 között játszott.
Ezt követően hosszabb időre a filmgyártás felé fordult, 1983 és 1990 között a Mafilm munkatársaként tevékenykedett. Szerepelt Az öt zsaru című magyar krimisorozatban, az Angyalbőrben című vígjátékban és a kultikus Szomszédok című teleregényben. Hangját adta a League of Legends videójátékban Graves és Urgot nevű karaktereknek, de a MONDO szerint szinkronszínészként működött közre a Harry Potter és az azkabani fogolyban, valamint a Tűz serlegében is.
A rendszerváltás időszakában ismét színházi közegben mozgott, 1990 és 1991 között a Thália Színház, valamint az Arizona Színház foglalkoztatta. 1991-től szabadúszó színészként folytatta a munkáját, aktív pályáját végül 2020-ban zárta le. Nyugodjon békében.
Borítókép forrása: Depositphotos