Eddig úgy tudtuk, hogy az Overwatch zárt bétatesztelése Amerikában október 27-én kezdődik, majd később Európa és Ázsia is sorra kerül. Nos, a terv most változott, mégpedig pozitív irányba, ugyanis Amerikában ÉS Európában is ugyanakkor, október 27-én kezdődik a tesztelés. Ázsia majd valamikor később csatlakozik.

Kis emlékeztető: az Overwatch bétatesztelésébe csak azok juthatnak be, akik erre jelentkeztek, a Blizzard azonban első körben csak nagyon kevés embernek ad kulcsot, majd folyamatosan bővítik a játékos bázist. E mellett multiplayer hétvégék is lesznek, amikor egyszerre sokan eshetnek neki a programnak, ezzel tesztelve a szerverek állóképességét.

Friss hír még az Overwatch-csal kapcsolatban, hogy ebben mutatkozik be a Blizzard saját hangkommunikációs platformja, a Battle.net Voice Chat -- erről délelőtt írtunk. Katt!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!