A Sony tegnap, a Paris Games Week során megosztotta velünk az első videót, és részleteket az Uncharted 4 multiplayer módjáról, most pedig még több információ jött. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy igen, itt is lesz mikrotranzakció, de semmit sem zárnak el a játékosoktól, hagyományos játékkal mindenre összegyűjthetjük a szükséges pénzt. A fejlesztők ügyelnek majd arra, hogy megtalálják a helyes egyensúlyt a grind és a valós pénz költése között, de ennek pontos arányát majd csak a decemberben esedékes multiplayer bétából gyűjtött adatokkal tudják meghatározni.

Megtudtuk továbbá azt is, hogy a 900p felbontásban és 60 fps mellett zakatoló multiplayer módhoz a csapat nyolc pályát szeretne készíteni, és mindegyik egy vadonatúj aréna lenne, de az még nem világos, hogy ezek az alapjátékban találhatóak-e, vagy egy részüket DLC útján vehetjük meg.

Kiderült az is, hogy nem lesznek dedikált szerverek, az Uncharted 4 multiplayer módja ugyanis a jó öreg peer-to-peer rendszert követi, vagyis az egyik játékos a házigazda, ha pedig ő kilép, vagy megszakad a kapcsolata, akkor a maximum tíz fős társaság egyik tagja veszi át a fáklyát. Ennek pontos menete még nem ismert.

Végezetül pedig egy izgalmas hír is jött, miszerint az Uncharted 4 multiplayer módja, idővel járművekkel is bővülni fog -- a megjelenéskor ezek még nem lesznek elérhetőek, de a terv az, hogy a jövőben ezek is elkészüljenek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!