A tavasznak is vége lesz egyszer, még ha az időjárás szerint el sem kezdődött, ezzel együtt pedig a májusi PC Guru is boltokba kerül, benne számtalan érdekességgel, sok-sok teszttel és bemutatóval, na meg egy kifejezetten színvonalas, a klasszikus kalandjátékok korszakát maximálisan visszaidéző steames teljes játékkal.

Egészestés orkolás

Kezdjük mindjárt a tesztekkel, hisz mind tudjuk, hogy azokra vagytok a leginkább kíváncsiak: igen, végre megjelent, és annak rendje s módja szerint le is teszteltük az év legvártabb stratégiai játékaként aposztrofált Warhammer 40,000: Dawn of War 3-at. 6 oldalas cikkünkből nemcsak az derül ki, hogy miért jó vagy nem jó egy ilyen, MOBA-elemekkel dúsított program, hanem az is, hogy pontosan milyen egységeket vethettek be a Warhammer 40,000 galaxisának soha véget nem érő háborúiban.

Persze nem egyedül a Dawn of War kapott régóta várt folytatást: megjelent a horrorok új királyaként ünnepelt Outlast 2, valamint befutott a sok-sok éven át halogatott Syberia 3 is -- ennyi jelentős, számozott epizódot rég láttunk tavaszi hónapban. És akkor még az utóbbi évek legtartalmasabb LEGO-játékáról, a LEGO City Undercoverről még nem beszéltünk, holott a sokáig Wii U-exkluzív kockaland végre PC-n is játszható lett, méghozzá felújított, a platform lehetőségeihez igazított formában.

Ez persze még csak a jéghegy csúcsa, hiszen többek között a felújított Full Throttle-t és Kingdom Heartsot is szemügyre vettük, nem beszélve a vikingek immár sokadik invázióját megörőkítő Expeditions: Vikingről, vagy épp a szintén warhammerös Man O' Warról -- a teljes tartalmat itt olvashatjátok el.

Ismeretlen csataterek

Természetesen a bemutatók és Early Access-játékok is tiszteletüket teszik a májusi PC Guru magazinban. Először is mindent megtudhattok a Star Wars Battlefront 2-ről, amit csak lehet, ugyanis 4 teljes oldalon át elemezzük az utóbbi idők legvártabb Csillagok háborúja játéka összes infómorzsáját. Másodsorban kipróbáltuk a legújabb internetes fenoménként jellemezhető PLAYERUNKNOWN'S BATTLEGROUNDS-t (csupa nagybetűvel), ami könnyen pályázhat a DayZ trónjára. És hogy miért ugrott rá egyszemélyben minden játékos? Nos, ez a cikkünkből derül ki.

Csakúgy, mint az, hogy miért is érdekes játék a korai hozzáférésben elérhető P.A.M.E.L.A., illetve hogy miért örülünk annyira a Rising Storm folytatásának. Ezekről és több más játékról is olvashattok az előzetesek között, akik pedig az indie-címeket keresik, Böjti 4 oldalas Radar alatt rovatában találnak egy rakás reményteljes (és néha reménytelen) független fejlesztést -- kattintsatok ide a teljes tartalomért!

Hideg PC, jó PC

Ami rovatainkat illeti, a hardverek megszállottai 4 oldalas cikkben olvashatnak arról, miért fontos a PC megfelelő hűtése, illetve hogy álljunk neki, ha csöndes, de hatékony számítógépet szeretnénk. Ezen felül teszteltünk egy feltuningolt GTX 1080 Ti-t (igen, azt még lehet hová húzni), valamint az Acer új gamer-monitora és idei gamer-notebookja is megjárta tesztlaborunkat.

A Radar alattot fentebb már említettük, de a Láthatatlan hősök rovat is várja olvasóinkat, benne egy orosz stúdió vezetőjével, aki meglehetősen érdeks kulisszatitkokat árul el azzal kapcsolatban, hogy miként is kell vezetni egy egyszerre több projektet is futtató játékfejlesztő céget. A teljes tartalomért erre tessék!

TELJES JÁTÉK

Májusi teljes játékunk a méltán híres kalandjáték-sorozat első része, a Deponia, amelyet steames formában nyújtunk át nektek. A program egy szeretnivaló semmirekellő, Rufus történetét meséli el, aki egy disztópikus világban próbál értelmet találni az amúgy viccesen értelmetlen életének. Kellemes humor, fejtörők és csodaszép grafika várja azokat, akik elmerülnek ebben a késő '90-es évek kalandjátékait felelevenítő, hangulatos point-and-click programban. Jó játékot kívánunk, TOVÁBBI RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

A MÁJUSI PC GURU MÁJUS 11-TŐL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!

PC Guru 17/05