• A Playstation Classiocon a PCSX fut
  • Ez egy nyílt forráskódú, PC-s emulátor

Nagyot fordult a világ. 19 évvel ezelőtt a Sony még kemény kézzel bánt a konzoljukra megjelent játékok más platformon való futtatását lehetővé tevő programokkal, egy szóval: az emulátorokkal. Még az ezredforduló előtt perben próbálták elintézni a Bleem! nevű szoftver örül kialakult ügyet (PC-n és Dreamcast-en emulálta a PSX játékokat), de a bíróságon elvesztették a pert. Végül mégis célhoz értek: állítólag a per körüli költségek gallyra vágták a céget, de van, aki szerint a Sony vásárolta fel, majd húzta le a rolót, de így vagy úgy, az végül bezárt.

Tekerjünk előre a mai naphoz, és láss csodát, a Sony keblére ölel egy emulátort és legújabb konzolján, a Playstation Classicon már egy nyílt forráskódú, PC-s emulátor, a PCSX futtatja az előre telepített 20 játékot. Ha úgy vesszük, akkor nagy elismerés ez a jogilag szürkezónában mozgó programok íróinak, vagy gondolhatjuk azt is, hogy gazdasági megfontolásokból a japán óriáscég ott vág le a kanyarból ahol tud – ennek megítélését rátok bízzuk.

playstation-classic-vs-psx.jpg