Pedig a fejlesztőstúdiónak minden esélye megvolt: a tetszetős grafikán felül innovatív és izgalmas kaland/akciójátékot sikerült összehozniuk az első résszel, szomorúan látom, hogy hiába találtak kiadót, az nem érzi fontosnak, hogy milliónyi képpel és mesés videókkal biztosítsa be a majdani tömeges vásárlóerőt. Ez van - keseregni azért még nem kell, hiszen a fiúk ettől függetlenül is ész nélkül melóznak, így bár tuti anyagi sikert nem, a rajongók elégedett mosolyait majd bezsebelhetik, pár évvel ezelőtt pedig még a legnagyobb kiadók is elsősorban erre mentek, hiszen akkoriban még élt az a bájos tévhit, miszerint a minőség egyenes arányban van a megvásárolt mennyiséggel. Azóta már tudjuk - pár könnycseppet elmorzsolva példának okáért a Looking Glass stúdió sírja felett -, hogy ez tényleg csak naivitás, és, elnézve többek között a Scarface játékadaptáció... minőségét, kiderül, hogy pont az ellenkezője az igaz: mindent el lehet adni, csak reklámozni kell. No de félre a kesergéssel, hiszen egy alig 10 megabyte-os kis videócska debütált a Penumbra: Black Plague-ból, amely a hangulatot ismételten garantálja, és remélhetőleg sikerül az időnként illúzióromboló részleteket is kiirtani a folytatásra.
Penumbra: Black Plague videó
Sajnos a várhatónál jelentősen kevesebb sajtóanyag érkezik a Penumbra folytatásáról, a Black Plague-ból, ami azt a szomorú látszatot hivatott alátámasztani, miszerint a garázsprojektetk nem tudják ma már megrengetni a világot.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Penumbra: Black Plague megjelenés:
2008. február 15.
Penumbra: Black Plague gépigény:
CPU: 1000 MHz,
RAM: 256 MB,
VGA: 64 MB,
HDD: 1,2 GB
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Vampire: The Masquerade - Bloodlines 687
687 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 24. 20:38 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×


egyébként még reklámmal sem lehet eladni a világ legrosszabb játékát