Újabb mozifilm nem készül, épp ezért is ért minket váratlanul a bejelentés, mely szerint az univerzum egy friss játékkal bővül. Ám ez a mostani más lesz, mint az eddigiek, hiszen ugye nem adaptációról van szó, hanem egy önálló, nyílt világú akció/RPG, melyet a Disney házi stúdiója, a Turokkal ismertté vált vancouveri Propaganda Games kalapál.

Az Armada of the Damned a Pirates of the Caribbean mozik eseményei előtt játszódik, sztorija is teljesen különálló egész, azaz nem lesz köze az eddigiekhez, ám mivel ugyanabban az univerzumban játszódik, áthallásokra, akár még régi ismerősökre is számíthatunk, és persze ezúttal is keveredik a valóság a természetfeletti elemekkel. A karakterek kitaláltak lesznek, bár a fejlesztők merítenek a valós, történelmi személyiségek életéből. Főhősünk egy ifjú kalóz, aki első útjára készül, szívében a jól ismert vággyal: hogy ő legyen a legnagyobb tiszteletnek örvendő, vagy épp a legrettegettebb karibi kalózkapitány. A tervek szerint emberünk alapkinézete adott lesz, ám a sztori során ezt megváltoztathatjuk, így végül egyedi karaktert alkothatunk (mivel drasztikus változásokat is említett az IGN-nek interjút adó Alex Peters rendező, gyanítom, akár végtagcsonkolásról is lehet szó, hogy falábú, kampókezű, nagy szakállú tengeri medvét teremthessünk).

A műfaj alapművéhez, a Sid Meier-féle Pirates!-hez hasonlóan itt is ránk lesz bízva, milyen utat jár be karakterünk, és a tengereken, illetve a szárazföldön egyaránt kalandozhatunk, tetszésünk szerint, hála a hatalmas, nyitott játéktérnek. Rengeteg felfedezni való vár ránk: barlangok, szigetek, kincsek, titkok és rejtélyek. A karibi-térség lakosai élik a maguk életét, és bár a fő sztoriszál eseményei kihatnak majd életükre, sokkal közvetlenebb, személyesebb célok vezérlik őket, amelyek elérésére örömmel veszik igénybe egy kalóz segítségét is. Természetesen jelen lesznek a térséget uraló különféle nemzetek, hatalmak is, amelyek hozzánk fűződő viszonya cselekedeteink függvényében változik. A készítők egyelőre arról nem árultak el semmit, hogy a kereskedés jelen lesz-e úgy, mint az említett klasszikusban, csak annyit közöltek, hogy a gazdaság része lesz a játékélménynek.

Ami viszont ezt az élményt és a fenti elemeket is alapvetően meghatározza, az az erkölcsi döntések rendszere, a játék ugyanis ezekre helyezi a hangsúlyt, és mindent, az NPC-k hozzáállásától a ránk váró kalandokig, ez határoz meg. Ugyancsak ettől függ az „evolúciónk” is, hiszen kapunk egy karakterfejlődési rendszert, amelyről bár szinte semmit nem tudunk még, az biztos, hogy hasonlóan más, ilyen alapokon nyugvó címekhez (KOTOR, Jade Empire, Fable, satöbbi), választott utunknak megfelelően tápolhatjuk fel hősünket. Különlegesség, hogy kedvenc hajónk is fejlődik, azaz egy gonosz kapitány vitorlása szintről szintre válik egyre ijesztőbbé és félelmet keltővé. Természetesen legénységünket is magunk válogathatjuk össze, sőt eme toborzómunkánk eredménye is alaposan kihathat majd egy-egy akciónk, küldetésünk sikerére.

A harc valós idejű lesz, intenzív, akciódús összecsapásokra, véres kardpárbajokra számíthatunk, melyben a védekezésben és támadásban szabad kezet kapunk, sőt, speciális képességek is segítik majd, hogy felülkerekedjünk ellenfeleinken. Sajnos az egyik legfontosabb elemet, a hajócsatát egyelőre hét pecsétes titokként őrzik a srácok, csak annyit árultak el, hogy minden eddig látottól alaposan különböző megoldásra készülhetünk fel. Miután egy RPG-ben alapvető a dialógusrendszer, itt se lesz ez másképp; a készítők igyekeznek elcsípni a PotC hangulatát, humorát, hangvételét, no és megadni ismét csak a választás lehetőségét jellemünknek megfelelően.

A Pirates of the Caribbean: Armada of the Damned 2010 őszén várható, új generációs konzolokra és PC-re.

(A mellékelt képek az IGN.com-ról származnak)