- A Playerunknown’s Battlegrounds már 30 millió példányban kelt el
- Azonban a játékosok száma január végétől már csökken
- Sokan a csalók miatt hagyják ott a játékot
A tavalyi év egyik legsikeresebb játéka kétségkívül a Playerunknown’s Battlegrounds volt, mely egyik rekordot a másik után döntötte meg, és még a Dota 2-t is le tudta taszítani a steames ranglisták éléről. A fejlesztőknek látszólag 2018-ban sem volt okuk panaszra, hiszen idén már a 30 millió eladott példányt is átlépték, azonban amíg az értékesítés kifejezetten stabil, addig a játékosok számáról ugyanez már nem mondható el.
A Twitterre került ki egy statisztika, melyen tisztán látható, hogy az egy időben jelenlévő játákosok száma január végétől folyamatosan csökken. Míg nem is olyan rég még a 3 milliót is meghaladta, addig most már "csak" 2.6-2.7 millió fő a maximum. Ez persze még így is hatalmas szám, de ha megnézzük a grafikont, látható, hogy egy igen tartós visszaesésről beszélünk, méghozzá a legnagyobbról a PUBG története során. A tweet alatt kialakult párbeszédben sokan a csalókra hivatkoznak, mondván, azért hagyták abba a játékot, mert elegük volt, hogy minden meccsen felbukkant néhány ügyeskedő.
PUBG hit 30m in sales this week, but it is churning hard. Bluehole still not taking cheaters seriously enough imo pic.twitter.com/Iqjz8BPzVE
— Yuji Nakamura (@ynakamura56) 2018. február 14.