Utóforgatást kapott a Pókember 4, de Tom Holland szerint nem azért, mert rossz lett

A képregényfilmek esetében be-becsúsznak utóforgatások, Tom Holland szerint pedig az új jelenetektől csak még jobb lett a már egyébként is remek Póki-film.

Bár hivatalosan már tavaly befejezték a forgatást, úgy tűnik, a Pókember: Vadonatúj nap még mindig nincs teljesen kész. Tom Holland egy, a GQ-nak adott új interjúban árulta el, hogy a stáb nemrég visszatért a kamerák elé, hogy néhány extra jelenettel még tovább csiszolják a filmet, és bár ez első hallásra aggodalomra adhatna okot, Holland szerint nincs szó arról, hogy problémás lenne a film - épp ellenkezőleg.

Biztosan állíthatom, hogy a dolgokat, amiket csináltunk, nem szükségből csináltuk. A film önmagában is épp úgy működik és szórakoztat. Bizonyos területeken ez csak amolyan hab a tortán. Keresünk néhány módot arra, hogy egy kicsit több humort adjunk hozzá. Új módon rétegzünk be egy gonosztevőkről szóló cselekményszálat és néhány igazán szórakoztató dolgot.

A Pókember: Vadonatúj nap július 30-án kerül a mozikba, a sztori pedig négy évvel a Pókember: Nincs hazaút eseményei után veszi fel a fonalat, amikor a világ elfelejtette, hogy ki is az a Peter Parker. Az első előzetest még a múlt hónapban kaptuk meg, a film iránti érdeklődést pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a trailere gyakorlatilag történelmet írt: filmelőzetes elsőként lépte át az egymilliárdos megtekintést, ráadásul mindezt mindössze négy nap leforgása alatt. 

Ennek fényében gyakorlatilag borítékolható, hogy a barátságos és közkedvelt hálószövő negyedik kalandja kasszát fog robbantani, ám azért akad a hónapban egy nagyobb kihívója is Destin Daniel Cretton rendezésének: Christopher Nolan Odüsszeiája, ami július 16-án érkezik a nagyvászonra, és amelyben szintén benne van Tom Holland, a leleményes király fiát, Télemakhoszt alakítja. 

Borítókép forrása: Sony Pictures