A Szökés című sorozat óta tudjuk, hogy nem kellemes egy börtönben lenni, se rabként, se őrként. A Prison Architect 2015-ben jelent meg, és azonnali siker lett, a kellemes, összetett, de a játékost nem agyonnyomó mechanikájának köszönhetően.  Az Introversion játéka azóta is folyamatosan kapja a frissítéseket, a napokban pedig megjelent a 14. update, ami a rabok kezébe ad a szökést megkönnyítő lehetőségeket. 

A mosoda ugyanis tele van szövettel, amit a rabok mostantól ellophatnak, eladhatnak, hogy abból kötelet csinálva átjussanak a falon! Az erősebb, jobb kondiban lévő börtönlakóknak pedig erre sem lesz szükségük, ők simán átmászhatnak, a többiek pedig követhetik a jó példát!

nexus2ceelogo-prison-architect-review-728x347.jpg

Persze az igazgatót sem kell félteni, a rend fenntartására ő is kapott egy új eszközt, ami a "roll call" nevet viseli. Ezzel bármikor sorba lehet állítani a rabokat, ellenőrizve a létszámot: a hiányzók lehet, hogy éppen szökésben vannak!

Erről, és sok minden másról a játék rendezője és producere beszélget egy több, mint fél órás videóban. Nézzétek meg, aztán gyorsan csekkoljátok le a rabok számát, hiszen egy börtönben rendnek és fegyelemnek kell lenni, nem igaz?