Most akkor mégsem tér vissza a Prototype?

Az általában elég jól értesült bennfentes, Jez Corden szerint semmi sem igaz az Activision sorozata körül keringő pletykákból.

2009 egyik nagy dobása volt a Prototype, mert bár a Radical Entertainment vérgőzös akciójátéka már akkoriban sem volt túl szép, maga a kaszabolás és a különböző képességek vegyítése elképesztően jól sikeredett, így a program képes volt a monitor elé szegezni a játékosokat. Összességében nézve a 2012-es, új főszereplővel erősítő folytatás sem sikeredett rosszul, ráadásul kifejezetten erősen nyitott a kasszáknál, a teljes pályafutását tekintve azonban csalódást keltő számokat produkált, így nem csoda, hogy az Activision jégre tette a franchise-t.

2015-ben ugyebár megjelent egy bundle PS4-re és Xbox One-ra, az elmúlt hónapok során pedig könnyedén azt gondolhattuk, hogy az immár a Microsoft kötelékében álló kiadó ad egy újabb esélyt a szériának. Egy bennfentes szerint viszont korai volt az öröm, mivel sem a harmadik rész, sem felújítások nem készülnek a cégnél. 

Forrás: Steam
Forrás: Steam

A Tech4Gamers szúrta ki Jez Corden Discord üzenetét, amelyben azt állítja az informátor, hogy a kiadónak jelenleg semmilyen terve sincs a Prototype IP-vel, minden ezzel ellentétes állítás szimpla félretájékoztatás. Természetesen a Windows Central szerkesztője sem tévedhetetlen, ám mivel hónapok teltek el a rejtélyes Steam frissítés óta, és még mindig nem történt bejelentés, elég valószínű, hogy neki van igaza, és valóban nem készül új rész/remaster. Mivel mostanra szinte teljesen feledésbe merült a széria, nem is nagyon látnám értelmét a felmelegítésének, de ki tudja, egyszer talán tényleg megszületik a harmadik felvonás. Ti szeretnétek, ha trilógiává bővülne a Prototype-sorozat?

Borítókép forrása: PlayStation Store