A PlayStation 4 eddig ismertetett újdonságai közül a Share-gomb emelkedik ki legjobban, hisz a Sony az élő játékközvetítés azonnali megvalósításával afféle játékosokra szabott közösségi oldalt varázsol a PSN-ből. Persze nem minden játékban lesz majd elérhető a Share, minden a fejlesztőkön múlik.

Josida Suhei, a Sony Computer Entertainmet nemzetközi vezére az Edge-nek adott interjújában erősítette meg, hogy a Share gomb használatát a játékok készítői befolyásolhatják, mert előfordulhat, hogy nem szeretnék, ha egy-egy jelenetet közszemlére tennének a játékosok -- ilyen lehet például egy történetközpontú alkotás (pl. a Quantic Dream PS4-es projektje) befejezése.

PlayStation 4 - PSN-profil

Josida szerint a Share funkciót már a kitalálásától fogva egy emberként támogatta a Sony minden fejese, és saját maga is nagyon örült az ötletnek, mert megszállott játékosként gyakran nézi, ahogy mások megoldanak egy-egy nehezebb virtuális feladatot.

"Egész nap Dark Soulsozni szerettem volna, de nem jutott időm rá. Ezért aztán, amikor csak lehetett, Niconicón  [egy japán streamszolgáltatás] néztem, ahogy mások játszanak. Így tanulhatsz egy csomó új húzást, és olvashatod, amit a nézők kommentelnek a videó alá. Úgy éreztem, hogy az élő sugárzás a játékélmény egy igen fontos területe." -- foglalta össze személyes élményét Josida.

A Share gomb tehát jön, könnyen használható lesz, és nem kell attól tartanunk, hogy olyasmit is látni fogunk, amit egyébként nem szeretnénk. Már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy minderre hogyan licitál rá az internetes opciókban mindig élen járó Microsoft a május 21-én leleplezendő, új Xboxszal.

PlayStation 4 -- megjelenés: 2013 ősz