• Új PS5 videókat tett közzé a Sony
  • Az operációs rendszer fontos funkcióiról esik szó bennük

Hamarosan a PS5 is a boltokba (pontosabban inkább az otthonokba) kerül, így a Sony is megkezdte felkészíteni a felhasználókat az új konzol fogadására. Az alábbiakban három friss videót nézhettek meg, melyek az operációs rendszer néhány fontos funkcióját magyarázzák el, leginkább azokat a beállításokat hangsúlyozva, melyek az első bejelentkezést követően jönnek majd szembe velünk.

ps5-az-elso-lepesek-friss-videokon-a-legfontosabb-tudnivalok.jpg

Az első videóból megtudhatjuk, hogy hol kapcsolhatjuk be a fejhallgatóval élvezhető 3D hangzást – öt különböző beállítás közül választhatjuk ki azt, amelyik a legjobban fekszik nekünk. Emellett van lehetőség állítani a haptikus visszacsatolás (rezgés) és az adaptív ravaszok ellenállásának erősségét, illetve az energiatakarékosság mértékét is.

A második videó bemutatja, hogyan jelentkezhetünk be meglévő profilunkkal, amikor először bekapcsoljuk a PS5-öt. A hagyományos email címes megoldás mellett a nemrég megújult PlayStation App is használható, felhasználónk, barátlistánk, trófeáink és a PS Store pénztárcánkban tárolt esetleges pénz mellett pedig természetesen meglévő játékaink is mind velünk jönnek.

A harmadik videó azt magyarázza el nekünk, hogyan másolhatunk át adatokat PS4-ről PS5-re. Digitális játékaink bejelentkezést követően természetesen mind elérhetőek lesznek a könyvtárból, illetve a PS Store felületéről, a lemezes játékok pedig szintén installálhatóak bármiféle tennivaló nélkül. Ha egyéb adatot szeretnénk átmásolni PS4-ről PS5-re, akkor vezeték nélküli (Wi-Fi) vagy vezetékes összeköttetéssel, külső meghajtóval, illetve kisebb fájlok esetében pendrive-val tudjuk ezt megoldani, de a mentések áthozatalával például a PS Plus előfizetőknek nem kell bajlódniuk, hiszen ezek a felhőben tárolódnak.

A videókban külön nem lett kiemelve, de érdekes újításnak ígérkezik a Game Presets, ahol általános beállításokat határozhatunk meg például a játék nehézségére vagy technikai paramétereire (a felbontást vagy a framerate-et részesítse-e előnyben) vonatkozóan, melyeket aztán automatikusan alkalmazni fog a rendszer minden olyan játéknál, ahol van erre mód.