Rá sem fogsz ismerni a tengerre az Assassin’s Creed Black Flag Resyncedben

Elképesztő víz alatti világot kap a Black Flag Resynced.

Szép lassan behajózik az Assassin's Creed Black Flag Resynced, ám a Ubisoft a modern látványon, illetve az átdolgozott harcrendszeren túl olyan új felfedeznivalókat is elrejtett a világban, amelyek még azoknak is tartogatnak meglepetéseket, akik kívülről fújják Edward Kenway kalandját. A fejlesztők szerint a Karib-tenger mélye ezúttal sokkal több titkot rejt majd, és ehhez egy teljesen új szabadságot adó funkció is hozzájárul.

A GamesRadar+ interjújában Jussi Markkanen technikai igazgató elárulta, hogy a korábbi, kijelölt búvárharangos helyszínek természetesen megmaradnak, de a Resynced egyik legnagyobb újdonsága az lesz, hogy a játékosok immár a nyílt világ szinte bármely pontján a víz alá merülhetnek. A funkció alapját az Assassin's Creed Origins óta használt víz alatti rendszer adja, amelyet most teljesen rászabtak a Black Flag világára. Ennek köszönhetően rengeteg új víz alatti helyszín, elsüllyedt hajóroncs és elrejtett kincs kerül a játékba, főként a partvidékek közelében. A fejlesztők persze nem szerették volna gyökeresen megváltoztatni az eredeti élményt, inkább csak modern köntösbe öltöztették, és még több okot adnak a felfedezésre. Markkanen azt is elhintette, hogy a hajóroncsok mellett számos apró titok is bekerül a játékba, amelyek egy újabb réteggel gazdagítják a világot. Arról egyelőre nem árult el részleteket, pontosan milyen rejtett tartalmakra számíthatunk, de az biztosnak tűnik, hogy az Ubisoft szeretné még izgalmasabbá tenni a Karib-tenger bejárását. Mivel az eredeti Black Flag több mint egy évtizede jelent meg, azóta rengeteget fejlődött a nyílt világú játékok dizájnja, és ezt a tapasztalatot most a felújított kiadásban is kamatoztatják. Ha a fejlesztők valóban telepakolják a tengerek mélyét új felfedeznivalókkal, akkor még a veterán kalózkapitányoknak is bőven lesz okuk ismét kifutni a nyílt vízre.

Borítókép: Steam