Alapvetően a PC-s piac egyik legfájóbb vesztesége a konzolok megjelenésével, illetve térhódításával egyértelműen az autós szimulátorok voltak. Amikor még az EA is tudott jó programot készíteni (és azóta is annak bűvöletében él, lásd Need for Speed első, illetve harmadik része), szinte nem volt olyan hónap, hogy legalább egy, de inkább több konkurencia ne jelent volna meg. Aztán teltek-múltak a hónapok és évek, a PlayStation, a Dreamcast, meg a Nintendo konzoljai szépen elszipkázták a minőségi termékeket tőlünk, a végére nekünk pedig megmaradt a régi részek talpát megnyalni is képtelen NFS, valamint a remény, hogy előbb vagy utóbb hajthatunk normális, virtuális autókázással. A Codemasters pedig most elhozta nekünk a Race Driver GRID címet viselő őrületet, amelyet nem lehet szimulátor-, illetve autórajongóként nem szeretni. A lenyűgöző grafikai megoldások, az elképesztően jó fizika, és a stílushoz képest igen változatos terep mind és mind az üvölti: ki kell próbálni - erre pedig meg is van minden esély, hiszen aranylemezre került a "drágaság". Érdemes átbogarászni a képgalériát - lenyűgöző -, vagy letölteni a demót!