Jack Reacher még a nyáron odacsap, megvan a negyedik évad premierdátuma

Melegváltásban érkezik a két Reacher-sorozat a következő hónapokban.

A Prime Video elkényezteti a fanokat, mert hamarosan két sorozat is érkezik a Jack Reacher-univerzumból. Az egyik ugyebár az anyasorozat, jobban mondva annak negyedik szezonja, amelyről most kiderült, hogy pontosan mikor is debütál: az új etap augusztus 12-én érkezik a streamingszolgáltató kínálatába. A nyitónapon rögtön három epizód válik elérhetővé, ezt követően pedig heti bontásban érkeznek majd az új részek. A szezon fináléját szeptember 16-án mutatják be – ugyanazon a napon, amikor elstartol a Neagley című spin-off is.

Merthogy jön egy melléksztori is, amely Frances Neagley karakterére fog fókuszálni, akit ismét Maria Sten alakít. A spin-off nyolc epizódot számlál, és a Reacher heti megjelenésével szemben az összes rész egyszerre válik majd elérhetővé a streamingszolgáltatón. 

Ami az anyaszériát illeti, a negyedik szezon Lee Child magyarul is olvasható, Elveszett holnap című regényét adaptálja, ami a Jack Reacher-könyvsorozat 13. darabja. A sztori pedig azzal indul, hogy a világutazó volt katona, Jack Reacher - akit természetesen ezúttal is Alan Ritchson alakít -, egy New York-i metróállomáson öngyilkosság szemtanúja lesz, amit hiába is próbál megakadályozni. Az eset pedig hamarosan egy jóval nagyobb összeesküvéshez vezet: korrupt politikusok, terroristák és több gyilkosság is összefonódik az ügyben, miközben a főhősnek az idővel versenyt futva kell felgöngyölítenie a szálakat.

A Prime Video egyébként már májusban berendelte az ötödik évadot, vagyis a Reacher jövője hosszú távon is biztosítottnak tűnik. 

Borítókép forrása: Prime Video