A Jennifer Love Hewitt és Freddie Prinze Jr. főszereplésével készült Tudom, mit tettél tavaly nyáron filmek nem voltak ugyan túl jók, de kasszasikerek lettek, és igen nagy rajongótáborra tettek szert az évek során. Rajongóknak jó hír lehet, hogy Freddie Prinze Jr. és Jennifer Love Hewitt is visszatérnek az új részben, amely szimplán csak Tudom, mit tettél tavaly nyáron címmel jön – tehát teljes rebootról beszélhetünk. Közben meg mégsem, hiszen a két ismert szereplő felbukkanása előrevetíti, hogy egyfajta folytatást is kapunk egyben. Madelyn Cline (Outer Banks), Chase Sui Wonders (Bodies Bodies Bodies Bodies), Jonah Hauer-King (A kis hableány), Tyriq Withers (Him) és Sarah Pidgeon (The Wilds) képviselik az új szereplőgárdát, vagyis a leendő áldozatokat.

Öt jó barát véletlenül halálos autóbalesetet okoz, de igyekeznek eltitkolni, amit tettek, lelépnek a helyszínről, és megesküsznek egymásnak, hogy soha, senkinek nem beszélnek a történtekről. És megússzák. Csakhogy egy évvel később a múltuk utánuk nyúl, kísérteni kezdi őket, és ők lassanként kénytelenek szembenézni a szörnyű bizonyossággal: valaki tudja, hogy mit tettek tavaly nyáron… és nem örül neki. Hanem gyilkos bosszúra készül. A filmet idehaza július 17-én mutatják be a mozik.

Borítókép forrása: Bloody-Disgusting