A nézettség rekordot döntött, több mint 4,4 millióan követték figyelemmel az e-sport mérkőzéseket, a 166 órányi élő közvetítést pedig összesen 12 nyelven élvezhették a szurkolók világszerte. A verseny kiemelt hazai eredménnyel zárult, magyar csapat is a dobogósok közé került.  

Az eseményen a világsztár csapatokat felvonultató Counter-Strike: Global Offensive versenyjáték mellett a régió legjobb FIFA22 párosai mérhették össze tudásukat, utóbbiban magyar éremnek is örülhetünk. Idén is a legismertebb nemzetközi és hazai kommentátorok közvetítették a mérkőzéseket, a V4FSF 2021 közel 166 órányi élő műsora 12 nyelven volt elérhető. A rendezvény - a korábbi évek statisztikáit túlszárnyalva - 4,4 millió összesített egyedi nézőszámmal rekord nézettséget ért el.

v4csgo.jpg

Nemzetközi CS:GO verseny sztárcsapatokkal

A V4 Future Sports Festival CS:GO versenye 2021-ben online selejtezőből és az őszi helyszíni döntőből állt. A nemzetközi nyílt selejtező győzteseihez csatlakozott négy meghívott sztárcsapat a világranglista és a régiós kötődés alapján, valamint négy, a Visegrádi Négyek nemzeti e-sport szövetségei által delegált alakulat. A selejtező díjazása 25 000 euró, míg a helyszíni verseny nyereményalapja 300 000 euró volt.  

A november 21-ei döntőből hatalmas, ötórás küzdelem után a 2021-es év egyik legeredményesebb csapata, a GAMBIT ESPORTS került ki győztesként, aki hazavihette a 150 000 eurós fődíjat is. A verseny második helyezettje az idény nagy felfedezettje az Entropiq csapata lett, melynek jelenlegi játékosai az év elején még szervezet nélkül, a világranglista TOP50-en kívül álltak, de mára a V4FSF dobogónak is köszönhetőn bejutottak a világ 10 legjobbja közé. A Magyar E-sport Válogatott CS:GO csapata a 9-10. helyen zárta a tornát.

Nemzetközi FIFA22 páros verseny V4 és V4 baráti régiós csapatokkal

A FIFA22 versenyzői meghívásos alapon érkeztek, a korábbi eredmények és a követő, szurkolói bázis figyelembevételével. A V4 országok és V4 baráti országok résztvevői 1-1 játékost – egy profit és egy influenszert – delegáltak a helyszíni döntőkre. A Playstation 5 platformon vívott küzdelem 2-2 ellen zajlott, a versenyszám összdíjazása 25 000 euró volt. 

A rendkívül izgalmas meccsekből bravúros góljainak köszönhetően végül a szerb BRSTIMIR – KRUNALEX páros került ki győztesen. A dobogó második fokára a népszerű hazai FIFA véleményvezér, Molnár Gábor és társa, Majorosi 'chris_maj' Krisztián e-sportoló állhatott fel, míg a bronzérmet a BEJOTT – LISEKHD lengyel párosa vihette el.

"Rendkívül büszkék vagyunk, hogy a járványügyi időszak nehézségei ellenére sikerrel és hatalmas érdeklődés mellett tudtuk megrendezni a V4 Future Sports Festival harmadik eseményét. Külön öröm számunkra, hogy ismét magyar éremnek is örülhettünk az idei versenyen. Ezúton köszönjük, minden támogatónknak, partnerünknek és a lelkes szurkolóknak, hogy velünk tartottak az elmúlt 11 napban." nyilatkozta Biró Balázs György a V4FSF főszervezője, az Egymillióan a magyar esportért Egyesület elnöke.

További hírek és érdekességek a V4 Future Sports Hivatalos honlapján érhetők el.