Hirabajashi Joshiaki, a játék producere a Collector's Edition leleplezése mellett elmondott néhány friss információt a játékkal kapcsolatban. Azért döntöttek az elkészítése mellett, mert a rajongók évek óta szerették volna újra megtapasztalni a Resident Evil 2 által nyújtott élményt, ugyanakkor a 2019-ben megjelenő program nem egyszerűen egy remake lesz, hanem a teljes újratervezése az eredeti, 1998-as játéknak. 

Emiatt a Capcom csapatának azt is el kellett döntenie, hogy a két főszereplő - Leon és Claire - hogyan fessen ebben a játékban, hiszen mindketten fiatalabbak a későbbi részekhez képest. Végül úgy alkották meg Leon új, mégis ismerős kinézetét, hogy elkészítették a főszereplő teljes ruházatát, majd azt bedigitalizálták, és később ehhez adták hozzá az apró részleteket. Claire esetében is hasonló eljárást alkalmazott a cég, a testvére keresésére induló lány az eredeti, Raccoon City-be való berobogásánál viselt ruhához passzoló rucit kap az új játékban.

Végül pedig bemutatásra került a Resident Evil 2 gyűjtői kiadása, ami csak a kötelező elemeket tartalmazza, 200 dolláros áron. Játék, zenei CD, tervrajz. DLC csomag, művészeti album, és egy 12 hüvelykes Leon figura. Ezért az összegért a Capcom egy picit többet is adhatna, de nézzétek meg a pakk képét, és mondjátok el, nektek mi a véleményetek!

resident-evil-2-collectors-edition.jpg