Noha a próbaverzió eredetileg június elején már letölthetővé vált (első körben a PS4-es), majd némi bővítgetésen is átesett – így például kiderült néhány újabb adalék egy-egy megszerezhető tárgy kapcsán –, PC-n eleddig csak reménykedhettünk az újszerű megközelítésből elkövetett borzongatás kipróbálásában. Nos, a mai napon elérhetővé vált a több mint három gigát foglaló Beginning Hour, ami természetesen már a kibővített, teljes változatot tartalmazza, így kicsit megízlelve mindazon szörnyűségeket, amiket a január 24-én megjelenő játékban tapasztalhatunk majd.

Ideglelés a tanyán

Jópofa megoldás, hogy a found footage horrormozik stílusában zajlik le a kaland, sőt egy esetben (egy VHS elindításánál) konkrétan egy, a házba tartó hármas kamerásaként vesszük fel az eseményeket. Ház? Igen, feledve mindent, ami az elmúlt jó pár évben Resident Evil címen napvilágot látott, ezúttal is egy nagyobb kúriát kell felderítenünk. A birtok vélhetőleg nagyobb lesz, de a Baker-ház, ami már a demóban is elérhető, kellően félelmetes és nyomasztó ahhoz, hogy egy kiváló horrorsztori központi helyszíne legyen. Sőt a belső nézetes megvalósítás a fényjátékkal, valamint az ódon belső, a lassan nyíló ajtók, a faépület helyiségein átszűrődő zajok összessége együttesen határozza meg azt a nyomasztó atmoszférát, ami tonnás súlyként nehezedik a játékosra. Miközben pedig a légkört a hangulattal, az undorodást kiváltó hirtelen felfedezések hatásával, a folytonos parázással váltják ki az alkotók, a háttérben a technológia gondoskodik arról, hogy a könnyebben megfogható szegmenssel se legyen probléma. Így a Beginning Hour problémamentesen, akadások és bugok nélkül fut végig, sőt kifejezetten kellemes külcsínnel tesz hozzá ahhoz az „élvezethez”, amit a felfedezés nyújt.

Miért Resident Evil?

Igen, felmerülhet a kérdés, tulajdonképpen miért is Resident Evil ez a hetedik epizód, miért nem kapta a Texasi ideglelés halálos kitérővel címet, amivel aztán kasszát lehetne robbantani… nos, a helyzet az, hogy a sorozat alapkoncepciójába a megváltoztatott játékmenettel is inkább belefér, mint az utóbbi epizódok. Miért is? Mert ha valaki még visszaemlékezik, a széria erőteljes megfáradása előtt birtokot és épületeket fedeztünk fel, tárgyakat kerestünk és kombináltunk (hopp, ezek most is a rendszer részét képzik), vissza-visszatértünk bizonyos pontokra, az új területek megnyitásakor pedig úgy rettegtünk, mint tizenévesen, amikor először indítottuk el Mario Bava vagy Dario Argento egy-egy klasszikusának narrátoros verzióját.

Hogy zombik, mutánsok és fertőzöttek mennyire lesznek benne? Hogy mekkora lesz az alapterület, mennyire lesz esélye az újrajátszásnak? Az ellenfelek kérdése majd kiderül a megjelenéskor (bár némi ízelítőt már így is kapunk, az pedig esélyes, hogy bizonyos karakterek adott helyszínekhez fognak tartozni), ahogy a méretet is akkor látjuk majd be. A szavatosság terén viszont kiváló ízelítő a demó, aminél odafigyelésünk, ügyességünk, logikánk tükrében több befejezést is elérhetünk, erre pedig még az is hatással van, milyen sorrendben állunk neki egy-egy fontosabb feladat elvégzésének.

Jó ez nekünk? Naná! Noha látszódik, hogy a P.T., vagyis részben az eltörölt Silent Hill-epizód megtette hatását a konkurenciánál is, ami egy komoly vérfrissítést eredményezett (bár a madarak azt csiripelik, hogy a koncepció már készen volt), mindez cseppet sem zavaró, sőt. A Capcom horrorja talán a második epizód óta nem volt olyan erőteljes hatású, mint most, és bár történetileg lehet, nem fog szervesen kapcsolódni a régebbi felvonásokhoz (azért reménykedünk ennek az ellenkezőjében), esélyesen önmagában is lesz elég erős ahhoz, hogy egy új irányvonalat adjon a megfáradt sorozatnak. A megjelenésig mindenesetre már csak egy hónap van hátra, így sokat nem kell várnunk a teljes képre, aztán az idő majd eldönti, mi lesz a jövője ennek a kísérletnek. Az előjelek mindenesetre jók, szóval lehet, végre ideje pozitívan hozzáállni a legújabb Resi megjelenése előtti várakozáshoz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A steames demó bárki számára elérhető a Steamen, tessék csak nyugodtan letölteni és kipróbálni!